Hullámzó hidegfront érkezik, vasárnap még sokfelé hőség, utána fülledt, trópusi jellegű, zivataros napok következnek

A Nyugat-Európa felett napok óta örvénylő ciklon előoldalán érkező szaharai eredetű levegő utánpótlása lassan megszűnik, és nyugat felől kevésbé meleg levegő áramlik felénk. Jelentős lehűlés nem várható, hiszen a lényegesen alacsonyabb hőmérsékletű léghullámok távolabb maradnak a Kárpát-medencétől.
A vasárnap érkező hullámzó frontálzóna hidegfronti szakasza hatására a magasban érkező hidegadvekció fokozódó légköri labilitást idéz majd elő. Emellett nedvesebb levegő is áramlik, így kedvező feltételek alakulnak ki, a heves záporok, zivatarok számára.

Látható az 1500 m-es magasságra előrejelzett hőmérsékleteken, hogy nagy mértékű hőmérséklet visszaesés nem történik majd.

Részletes prognózis:
Vasárnap felettünk hullámzik majd ez a frontálzóna, ami szinte ketté osztja a medencét. A Dunántúlon már gyengül, szűnik a kánikula, északnyugatira fordul napközben a szél és konvektív csapadékgócoktól függetlenül megélénkül.
Eleinte az Alföldön, a középső területen alakulhatnak ki zivatargócok, majd egy konvergens zóna, összeáramlás mentén, széles északkelet, délnyugat tengely feletti sávjában egyre nagyobb számban kell készülni rájuk, leszámítva a Nyugat-Dunántúlt. Hevesebb zivatarokra is számítani lehet, melyet felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérhet.
A hőmérséklet csúcsértéke a nyugati régiókban már nem éri el 30 fokot, miközben az Alföldön tartja magát a hőség,  zömében 31-36 fok közötti csúcsértékekkel. A csapadék hűtőhatása azonban érvényesülni fog, hiszen ahol kialakul konvektív esemény, ott rövid idő alatt, több fokkal csökkenhetnek az értékek.

Fotó: Kállai Tivadar- MetKép->A ti csoportok

Hétfőtől egészen az előttünk álló hét közepéig marad a záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás.
Továbbra is esély van heves zivatarokra, felhőszakadással, jégesővel, viharos szélrohamokkal párosulva!
Az Alföldön is gyengül a nappali felmelegedés, azonban még így is eléri, vagy átlépi helyenként a 30 fokot. Jobbára 25-30 fok között tetőznek. Az éjszakák melegek maradnak, napközben pedig trópusi jellege lehet a légköri helyzetnek, a páradús, fülledt levegő és a záporok, zivatarok hatására.

Fotó: Fülöp Tamás -MetKép-> A ti csoportotok

A jövő hét második felében csökken a csapadék kialakulási valószínűsége,  már csak elszórtan fordulhat elő.
Fokozatosan ismét melegszik az idő, várhatóan visszatér a hét vége felé a kánikula, 30 fok körüli, kevéssel afeletti csúcsértékekkel.

Fotó: Salamon Csilla- MetKép->A ti csoportok

Összefoglalót készítette: Pap Áron –meteorológus-
Források: ECMWF, OMSZ, MetKép
2019.06.15.
Borítóképért köszönet Wolf Csabának.