Szinte "kettészakadt" az ország!

Komoly kettősséget figyelhetünk meg, ha az aktuális égképet, hőmérsékletet, és széltérképet nézzük.Míg a Dunántúlon, és a Duna-Tisza közén derült, vagy gyengén felhős az ég, a Tiszántúlon még esik az eső.

Forrás: met.hu
Forrás: sat24.com


A csapadékos keleten rendre 10 fok alattiak a hőmérsékleti értékek, míg a naposabb tájakon 10 fok felett járnak a hőmérők higanyszálai.

Forrás: met.hu

Azonban, míg a nyugati határszélt nem számolva a Dunántúlon, és a Duna-tisza közén erős, olykor viharos az északnyugati szél, a Tiszántúlon (a délnyugati, és az északkeleti csücskét kivéve) gyenge a légmozgás.

Forrás: met.hu

A ciklon előrehaladtával lassan keleten is feloszlanak a felhők, és megélénkül a légmozgás is.
Sokáig nem örülhetün a felhőtlen időnek, ugyanis északnyugat felől ismét ciklon érkezik, aminek felhőzete már a mai napon, a kora délutáni órákban eléri a nyugati országrészt, és estére a Dunántúlon esőre is számolni kell. Az érkező ciklon holnap délelőtt kelet felé hagyja el az országot, de kisebb záporok még előfordulhatnak.

Jól kivehető a kelet felé távozó, erősen gyengülő ciklon felhőzete, és a nyugat, északnyugat felől érkező, jól kimélyült ciklon erőteljes, vastag felhőzete.
Forrás: sat24.com