Pénteken melegfront, kezdődő, határozott felmelegedés

Több középpontú ciklonrendszer örvénylik tőlünk északra, szinte egymást követik a ciklonok az észak-atlanti és az észak-európai térségben. Mi ezeknek a légképződményeknek az előoldalán helyezkedünk el, noha a hozzájuk kapcsolódó frontok elérnek vagy legalábbis érintenek minket.
Ez lesz pénteken is, mikor egy melegfront felhőzete vonul át felettünk, ami leginkább az ország középső és északkeleti, keleti megyéiben okozhat majd csapadékot.
Jellemzően eső, záporeső várható, de északkeleten a kora délelőtti, reggeli órákban kezdetben havas eső, ónos eső is lehet, majd a talaj közeli melegadvekció hatására inkább gyengülő eső, zápor következik, és fokozatosan meg is szűnik az átmeneti csapadéktevékenység.
Másutt szakadozott lesz a felhőzet, nyugaton, délnyugaton érdemi esőre nincs kilátás, a nap is kisüthet hosszabb-rövidebb időszakokra.
Megerősödik a délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklete reggel -2, +5 fok között alakul, fagy már inkább csak északkeleten lehet, ezért áll fenn ott az ónos eső kialakulásának a veszélye. Kora délutánra aztán gyorsan melegszik a levegő az erősödő szél hatására, északkeleten +4, +6 fok köré, míg máshol +8, +14 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.

A hétvége további melegedést, igazi kora tavaszias időt ígér, kevés esővel, több-kevesebb napsütéssel a változó felhőzet mellett. A maximumok országos átlagban +9, +16 fok között tetőznek majd, a déli és nyugati tájak javára.

Fotó: Sütő Máté- Sütő’s Photography

Háttérkép: Horváth Ádám

Ez is érdekelhet!  Fagyos lehet az éjjel!