LECSAP CIARA, A TOMBOLÓ VIHARCIKLON SZELE MAGYARORSZÁGRA- FELKÉSZÜLNI!

Alig, hogy túl vagyunk a hét eleji, sokfelé komoly károkat okozó szélviharon, máris itt az újabb.
Időjárásunkat ma még anticiklon, holnaptól pedig az észak-atlanti térségből Európa északi tájait középpontjával elérő markáns ciklonrendszer alakítja, mely immár nevet is kapott: Ciara.
Az 500 hPa-os nyomási szinten (főizobárszint) jól látható “A” betűvel jelzett alacsony nyomású rendszer, melyben a légnyomás 940 hPa köré süllyedhet. Tőlünk délre pedig “M” betűvel a magas nyomású zónát jelöltük, és a kettő között fellépő (kék nyilak) viharos nyugatias légpályát.

A rendszerhez kapcsolódva hosszan elnyúló frontrendszer felhőzónája figyelhető meg a műholdfelvételen.


Részletes prognózis: Ma éjszaka nyugat felől határozott felhőzetnövekedés indul meg, de jelentős csapadékra még nem számítunk. Északkelet-Magyarországot leszámítva tovább élénkül, erősödik a délnyugati szél, különösen a Dunántúl délnyugati megyéiben már viharos lökések kísérhetik, melyek sebessége elérheti a 70-80 km/h-át.
A hajnali órák hőmérsékletei a szélvédettebb, kevésbé felhős északkeleti régiókban még fagypont alá süllyednek, máshol +1, +8 fok között szóródnak.


Hétfőn napközben a meleg- illetve hidegfronti hatással számolhatunk. A hidegfront előterében (prefrontális áramlásában) igen erős, gyakran viharos, néhol károkozó délnyugati szélre készülhetünk! A legerősebb lökések a délnyugati országrészben, a Balaton környékén várhatók, ott a 80-100 km/h-t közelíti.
A front előtt magasra emelkedik a hőmérséklet, különösen a Dunántúlon érheti el akár a 15-17 fokot, míg másutt 8-14 fok között tetőzik.
Délután megérkezik a hidegfront, ekkor hirtelen szélfordulás következik be, az addig délnyugati szél, nyugatira, északnyugatira vált, ám viharos marad. A front mentén esőkre, záporokra, helyenként,  -főként a Dunántúl délnyugati területein, és az Alföld középső részein- akár zivatarokra is számíthatunk.
Estétől átmenetileg mérséklődni kezd a légáramlás, szakadozik a felhőzet.

Keddre újabb hidegfront érkezik, a vele járó felhőzetnövekedésből ismét lehet esőre, záporra készülni, sőt néhol havas eső- hózápor sem kizárt és megint erőre kap a légáramlás. Kiemelten Észak-Magyarországon és az Észak- Dunántúl, Észak-Alföld tágabb környezetében lesz ezúttal viharos, sőt a magasabban fekvő régiókban orkán erejű, 100-120 km/h körüli szél. Dél-, Délnyugat-Magyarország kevésbé ígérkezik szelesnek, jellemzően 40-60 km/h
Estére veszít erejéből, bár még élénk, kezdetben erős lehet, viszont szélviharra szerdán már nem számítunk.

Ez is érdekelhet!  Hidegfront vet véget az áprilisi nyárias időnek

A front mögött a magasban hidegadvekció történik, ezért visszaesik a hőmérséklet, de igazi téli idő nem köszönt ránk a folytatásban sem, sőt a hét végétől újabb, erőteljes felmelegedés előjelei körvonalazódnak, melynek alakulásáról friss cikkeinkben olvashatnak majd.

Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Források: wetterzentrale.hu
, wxcharts.com