Sándor, József meleget, Benedek késő telet hoz, fagykárok esetleg téli csapadék veszélyével!

4
78

A Kárpát-medence időjárását jelenleg a messzi északon, a Skandináv félsziget felett örvénylő  több középpontú ciklonrendszerhez kapcsolódó, néhány ezer kilométeres északkelet-délnyugat tengely mentén húzódó frontrendszer alakítja.

Ennek hidegfrontja érte el országunkat, mely mögött északnyugat felől a tegnap korán beköszöntött késő tavaszi, néhol már-már kora nyárias jellegű időt, ismét inkább kora tavaszias nap váltotta fel, vagyis a márciusi átlag közelébe esnek vissza a hőmérsékleti értékek.
Skandináviát egy komoly hideghullám éri el a nyugatról betüremkedő anticiklon keleti peremén, a teknő hátoldalán a mai nap folyamán.

A leszakadó anticiklon a következő 24-48 órában a medence térsége felett haladva kelet felé helyeződik át. A lehűlés így se ott, se nálunk nem lesz tartós, mivel az észak-atlanti régiókban kimélyülő alacsony nyomású légörvények előoldalán újabb melegadvekcióra számítunk a következő héten, és ahogyan a főcímszavakban is szerepel, Sándor, József meleget hoznak a zsákjukban, ismét több helyen a 20 fokot közelítheti a hőmérséklet ebben a periódusban.

Fotó: Körte Éva- MetKép-> A ti csoportotok

Benedek ellenben hidegbetöréssel fenyeget, hiszen Kanada térsége felől egy magas nyomású mező lefűződése valószínű, mely az Atlanti-óceánon át egészen Észak-Európa területéig vándorol és ennek hatására blokkolódna, azaz megszakadna az eddig jellemző zonális, nyugat-keleti légpálya.

Az anticiklon peremén északira, majd északkeletire fordul az áramlás, mellyel fagyos, sarkvidéki eredetű léghullámok sodródnak Európa középső, sőt délebbi tájai felé.
Ebből pedig az következik, hogy a Földközi-tenger medencéje felé érkező hideg és az ott található enyhe, páradús légtömegek keveredésének a határán mediterrán ciklon fejlődhet ki, mely légköri helyzetünk alakulására is kihathat, amennyiben a benyúló anticiklon peremterülete meggyengül és távolabb kerül a medencétől. Nem zárható ki téli csapadék előfordulási esélye sem, ám ennek kimenetét még friss cikkeinkben, előrejelzéseinkben pontosítjuk.

Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Források: OMSZ, GFS data/Pap Áron

4 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.