Hőmérsékleti kontraszt harc ÉNY és DK között🌡Egyszerre lesz nyár és ősz holnap☀️🌬

Az elmúlt időszakban tapasztalható,volt hogy ahol volt egy kis csapadék hazánk területén ott az ablakainkon, gépjárműveinken, megjelent a sivatagi homok, por ami a légkörből mosódott ki ez a sivatagi por pedig annak betudható hogy két teljesen eltérő és tulajdonságú légtömeg feszül egymásnak a jelenlegi pillanatokban is ennek éles választó vonala pont itt a Kárpát-medence felett tanyázik és az eltérő áramlású tengely mentén tulajdonképpen nagyobb mennyiségben van jelen a sivatagi homok a magasabb légköri rétegekben mint NY-i mint pedig K-i irányba ennek az oka hogy tőlünk É-ra jóval hidegebb D-ebbre pedig jóval melegebb a légtömeg Görögország, Törökórszág, Olaszország délebbi részén nagy területen a 35 fokot haladja meg a hőmérséklet sőt itt-ott a 40 fokot közelíti a hőmérő higanyszála tehát tombol a kánikula ugyan ideje korán érkezett meg abba a térségbe mindeközben nagyobbik É-i részen jóval hűvösebb mondhatni már-már hidegebb hőmérsékleteket tapasztalhatunk a klimatológiai átlag alatti hőmérsékletekkel és bizony az északabbi területeken többfelé havazott is Németországban sőt Lettország egyes területein a lehulló hó mennyisége a 10cm-t is meghaladta ami abban a térségben is mindenkori rekordnak számít így május középéhez közeledve itthon hazánk területén csupán kedden a reggeli órákban alakult ki mutatóban néhány hópehely az Alpokalja és a Bakony magasabb hegycsúcsain de megmaradó hóréteg itt sem keletkezett!

A Kelet-európai-síkságtól az Ibériai-félszigetekig hullámzik egy frontálzóna, amely a jelentős hőmérsékleti kontrasztot eredményez a kontinensünkön, a frontálzóna mentén sokfelé előforduló esőre, záporokra,zivatarra kell számítani ugyanakkor a Brit-szigetek térségében és Nyugat-Európa fölött anticiklonális tevékenység uralódik ennek eredményeként ott jóval szárazabb a légkör alacsonyabb a nedvességtartalma. A Kárpát-medence és Magyarország időjárását a fentiekben említett hullámzó frontrendszer alakítja, az ország ÉNY-i és DK-i része között nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt és csapadékban is részünk lesz de nem mindenütt lesz csapadék így az aszály és a szárazság nem mindenütt enyhül majd!

Hazánkban az előttünk álló esti, éjszakai időszakban elsősorban a középső majd egyre inkább, az északi, északnyugati területeken kell esőre, záporokra, zivatarokra készülnünk a déli, délnyugati megyékben is sok lesz a felhő de várhatóan ezeken a tájakon már nem kell csapadék kialalkulására számítanunk, a légmozgás többfelé megélénkül a minimumokat pedig alapvetően 7 és 14 fok között mérhetjük!

A holnapi napon az ország déli, délnyugati és délkeleti részén tovább csökken, szakadozik a felhőzet és többhelyütt többórás napsütésben is részünk lehet miközben északon, északnyugaton marad egész nap a borult idő zárt marad a felhőzet további csapadéktevékenységgel és akár zivatarok is kialakulhatnak és ismét csak nagy lesz a napi hőmérsékleti kontraszt míg a Fertő-tó térségében csak 13 fok körüli értékeket mérhetünk addig a viharsarok csücskében Mezőhegyes térségében akár a 30 fokot is elérheti a hőmérsékleti csúcsérték a délutáni órákban tehát több mint 15 fokos differencia alakulhat ki ismét egy ÉNY-DK-i pályán!

Néhány szóban a folytatásról:

Ezek a különbségek, a következő napokban kiegyenlítődni látszanak jelentős csapadék nem várható, sok napsütésben lesz részünk gomolyfelhő illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződéssel már csak egy-egy futó zápor tarkíthatja időjárásunkat és a szombati 17, 23 fok közötti hőmérsékleti értékeket vasárnaptól-keddig bezárólag 23 és 26 fok közötti nappali csúcshőmérséklet követi a hajnali órákban fagyveszélytől már nem kell tartani a jelenlegi előrejelzések szerint néhany fokos hőmérséklet visszaesés a jövő hét szerda körül várható amikor is az ország nagy részén ismét 20 fok alatti csúcsérték mutatkozik! Megjegyzés: Különösen az ország középső és keleti harmadában még a szomjazó földeknek legalább egy 30-50mm-nyi csapadékra lenne szükségük de érdemi csapadék ezeken a területeken nem mutatkozik ogy ott folytatódik inkabb mondhatni súlyosbodik az aszályhelyzet!

Írta: Bakota Zsolt

Borítókép: Cseh Sándor