A mai napot sem ússzuk meg szárazon!🌦⛈

Továbbra is egy ciklonális mező, az időjárásunk meghatározó eleme így a légköri helyzetben továbbra is nagy a nedvesség tartalom.

Hazánk időjárására egy sekély ciklon, lesz hatással mely kissé már gyengülő tendenciát mutat, ám a mai napot sem ússzuk meg szárazon!

Részeletek:

A délelőtti órákban jobbára erősebben felhős területekre, időszakokra egyaránt kell készülni ezen belül is inkább a Dunántúl NY-i részén lehet zártabb a felhőzet. Rövidebb időszakokra megnyílhat ugyan a felhőzet, ahol azonban átmenetileg szakadozottabbá válik, ott majd elkezd gomolyosodni és az összetornyosuló gomolyfelhőzetből ismételt jellegű csapadékra kell számítani.

Összeségében tehát, ma estig bezárólag a Dunántúlon inkább esőre és záporok, kialakulására míg a Tiszántúlon többfelé zivatarokra, akár hevesebb zivatarokra is készülni kell.

Hevesebb zivatarok fő kisérőjelensége:

  • A nagyobb mennyiségű csapadék, azaz felhőszakadás lesz, hirtelen lokálisan rövid idő alatt lezúduló csapadék mennyisége a zivatarok magjában akár az 50 mm-t is meghaladhatja.
  • Egy-egy helyen jégeső sem kizárt.
  • Valamint viharos erejű kifutószél, legerősebb széllökések az óránkénti 60-80 km/h-t is meghaladhatják!

Zivatartól eltérően nem lesz a légmozgás számottevő.

A hőmérsékleti maximumokat pedig döntően 20 és 28 fok között mérhetjük, az erősebben felhős NY-i országrészben az alacsonyabb, míg az olykor naposabb Tiszántúli területeken a magasabb értékekkel.

Írta: Bakota Zsolt

Borítókép: Legény László