Forma-1 Spanyol Nagydíj előrejelzés

Hétvégén ismét Forma-1 Ezúttal Barcelona Spanyol országba látogat a mezőny. Tavalyi verseny Lewis Hamilton nyerte.

Előző versenyhétvége még Angliában zajlott, 70. évforduló nagydíja néven, amit Max Versttapen nyert meg, a két Mercedes előtt.

A pálya Barcelona mellett található, Circuit de Catalunya nevet kapta. 16 kanyarból áll a pálya, a versenytáv pedig 66 körös.

Most nézzük milyen idő lesz a hétvégén!

Forró időjárás várható egész hétvégén, Pénteki nap szinte egész nap zavartalan lesz a napsütés, délután keletkezhet nemi gomolyfelhő. Az első szabadedzés alatt 27 °C köré emelkedik már a hőmérséklet. Délutáni edzésre 30 °C köré emelkedik a hőmérséklet.

Szombati nap a péntekihez hasonló időjárás várható, szinte zavartalan napsütésben, harmadik szabadedzésre 29 °C köré emelkedik a hőmérséklet, az időmérő edzésre pedig már 30 °C köré, vagy az fölé is emelkedhet. A pálya várhatóan 50 °C köré fog hevülni.

A futam napján már picivel több felhő érkezhet a pálya fölé, de még mindig a forróság lesz a jellemző a verseny alá 27 °C köré emelkedik a levegő hőmérséklete.

Az egész versenyhétvégét élőben közvetíti az M4 sport, az alábbi időpontok szerint.

  1. Szabadedzés: Péntek 10:55
  2. Szabadedzés: Péntek 14:55
  3. 3. szabadedzés: Szombat 11:55
  4. Időmérő: Szombat 14:45
  5. Futam: Vasárnap 14:30