Hidegfronttal érkezik a felfrissülés!

Hidegfronttal érkezik a felfrissülés!

Kedd délelőtt

A Dunántúlra már megérkezett a várt hidegfront, ami a középső országrészben átmenetileg megtorpanhat. Ezért a délelőtt folyamán a Dunántúlon és a középső tájakon, valamint északabbra lévő területeken várhatóak záporok, zivatarok. Az északnyugati szél zivataroktól függetlenül is megerősödik, illetve viharos széllökések is előfordulhatnak. 

Kedd délután

A délután folyamán újabb záporok, zivatarok alakulhatnak ki, ekkor a front megindul a keleti tájak felé az esti órákra elérheti a keleti határt mentét is. Az intenzív cellákat erős, viharos szél, apró szemű jégeső és felhőszakadás kísérheti. Azonban zivataroktól függetlenül is élénk, erős lesz az északnyugati szél

A Dunántúlon felfrissül a levegő, azonban a keleti tájakon még marad a forróság, az este folyamán azonban ide is megérkezik a hidegfront. A mai csúcshőmérséklet a Dunántúlon és a középső tájakon 24 és 31 °C körül várhatóak, míg a keleti területeken 32 és 37 °C köré emelkedhet.

Kedd estétől – szerda reggelig

Az esti órákra a keleti határt is eléri a hidegfront, így a záporok, zivatarok az Alföldre, és a keleti területekre helyeződnek át. A Dunántúlon már csökkenhet a felhőzet. A zivatarokat továbbra is erős, viharos szél, apró szemű jégeső, és felhőszakadás kísérhet. Keleten a hajnali órákig kitarthatnak a viharok.

Hajnalban a minimum hőmérséklet 15 és 22 °C köré csökkenhet.

Mikor hova érkezhet a hidegfront?

Az északnyugati határvidékre már tegnap, délután, este megérkezett a hidegfront, majd az éjszaka folyamán haladt tovább. A délelőtti órákban a középső megyékben átmenetileg megtorpanhat, majd a délután folyamán tovább halad kelet felé újabb záporral, zivatarral és erős, viharos széllel. Az esti órákban a keleti határ menti területeket is elérheti.

Boritókép: MetKép Team / Sütő Máté

Ez is érdekelhet!  Pénteken is folytatódik a hűvös, változékony idő