Nyári meleg, Dunántúlon lehet elszórt zápor, zivatar!

Nyári meleg, Dunántúlon lehet elszórt zápor, zivatar!

Szombat délelőtt

A Dunántúl nyugati részén több lesz a felhő, itt elvétve már előfordulhat futó záporeső, esetleg zivatar. Máshol többnyire derült, gyengén felhős lesz az ég. A Dunántúl északi részén már megélénkülhet az északnyugati szél.

Nyári meleg, Dunántúlon lehet elszórt zápor, zivatar! 2

Szombat délután

A Dunántúlon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő képződés, és elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat. Kevesebb számban a középső országrészben is megjelenhetnek. Erősebb cellákat intenzív csapadékhullás, aprószemű jégeső és átmenetileg erős, viharos szél kísérhet.

Ma is marad a kánikula, a csúcshőmérséklet 25 és 35 °C körül alakulhat, északnyugaton lesz a hűvösebb.

Nyári meleg, Dunántúlon lehet elszórt zápor, zivatar! 3

Szombat estétől – vasárnap reggelig

Éjszaka a Dunántúlon és a középső országrészben számíthatunk elszórtan záporra, esetleg zivatarra. Gyenge lesz a légmozgás, csak zivatarok közvetlen közelében lehet átmeneti szélerősödés.

Hajnali órákra 16 és 23 °C köré csökkenhet a hőmérséklet.

Nyári meleg, Dunántúlon lehet elszórt zápor, zivatar! 4

Borítókép fotó: MetKép Team / Sütő Máté

Ez is érdekelhet!  Felhősebb vasárnap, kisebb csapadék érkezhet!