Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, néhol lehet zápor!

Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, néhol lehet zápor!

Kedd délelőtt

Délelőtt folyamán még sok felhő lesz felettünk, a délnyugati tájakon még előfordulhat kisebb eső, zápor. Északnyugat felől azonban megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A 11:18 perc környékén kezdődő részleges napfogyatkozást tehát legjobban az ország északnyugati részéről lehet megfigyelni, azonban az ország középső tájain is szakadozottabbá válhat a felhőtakaró, így valószínűleg itt is megfigyelhető lesz az égi jelenség. Az északnyugati szél többfelé megélénkülhet, helyenként erős lehet.

A részleges napfogyatkozásról bővebben itt

Kedd délután

Délután északnyugat felől tovább szakadozik a felhőzet, délen délkeleten és északkeleten lehet több felhő. A déli órákban a középső és északi tájakon várhatóan már megfigyelhető lesz a részleges napfogyatkozás. Az északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet.

A legmelegebb órákban 16 és 24 °C köré emelkedhet a csúcshőmérséklet.

Kedd estétől – szerda reggelig

Az éjszaka folyamán a középső országrészben lehet kevesebb felhő, a Dunántúlon változóan, míg északkeleten erősen felhős lehet az ég, az utóbbi tájakon kis eséllyel előfordulhat gyenge eső, futó zápor. Hajnali órákra pára és ködfoltok képződhetnek, amik várhatóan szerda délelőtti órákig feloszlanak.

Hajnali órákban a hőmérséklet 6 és 13 °C köré csökkenhet.

Borítókép fotó: MetKép Team / Sütő Máté

Ez is érdekelhet!  Pénteken is folytatódik a hűvös, változékony idő