Kánikula után, késő tél a tavaszban! Mi vezetett idáig, érkezik-e még hideg és csapadék?

Áprilisi hónapunk idén sem hazudtolta meg a bolondos jellegét ami a sokéves átlagot illeti. A hónap nagy változékonysággal telt, és utolsó hetében szubtrópusi melegadvekció alakult ki, ezzel meghozva az év eddigi legmelegebb napját 2019. április 26-án pénteken, amikor új melegrekord is született, mind a napi minimum és maximum-hőmérsékletek terén. A július elejét idéző kánikula, azonban … Olvass tovább

Hideg, eső, és szél – avagy tavasz a nem megszokott módon

Az elmúlt napokban több hullámban hideg levegő árasztotta el Európa nagy részét, így hazánkat is. Erős viharos a szél a Dunántúlon, ahol jelentősen hűlt is az idő, még a hajnali hőmérséklethez képest is, míg a Tiszántúlon enyhébb a szél, és jóval 10 fok felett alakul a hőmérséklet. Dél felől újabb, és újabb csapadékmezők lépnek be … Olvass tovább

Jelentősen lehűlt a levegő!

Reggel több helyen fagyott is a hegyvidéki tájakon, most szerencsére a Kékesen is +1 fok van már, de így is jelentősen lehűlt a levegő. A keleti határszélen, ahogy többször is jeleztük, kiderült az ég, ami azonnal meg is látszik a hőmérsékleti értékekben, ott közel 20 fokot mérnek jelenleg. Aktuális hőmérséklet: Hőmérséklet változás, 24 óra alatt: … Olvass tovább

Hideg, nyirkos idő

Reggel óta kellemetlen, hideg, szeles, nyirkos időben van részünk, ami az elmúlt időszak kora nyárias időjárása után rendkívül kellemetlen, a szabadban való munka pedig sokkal fárasztóbb, pedig tavasz van, úgy a kiskertben, mint az üzemszerű termesztésben kint kell lenni a földeken. A mai nap folyamán csupán a keleti, délkeleti határszélen várható, hogy a felhők felszakadozzanak, … Olvass tovább

Ismét fagyos a reggel!

Bár melegebb van mint tegnap, de a reggel fagyosan indult, a leghidegebbet ismét a zabari állomás mérte, -7 fokig süllyedt a hőmérséklet! A következő napokban már nem várható hasonló mértékű fagy, vasárnap délután már kora nyárias értékeket mérhetünk. A leghidegebb reggel 5:10-kor volt, a térképen jól kirajzolódik mind az Északi-középhegység magasabb, hűvösebb tömege, mind pedig … Olvass tovább

Erős fagy volt éjszaka a Dunától keletre lévő területeken!

Reggelre a derült égnek köszönhetően erősen lehűlt a levegő hőmérséklete! A minimumok a Dunántúlon -3 és +5 , a Dunától keletre lévő területeken pedig +1 és -9 fok között alakult, a fővárosban volt enyhébb az idő. Holnap reggel még gyenge fagy előfordulhat! 24 órás minimum hőmérséklet: Zabarban -9,4 fokig süllyedt a levegő hőmérséklete: Képek: met.hu

További aszály várható!

A következő több mint egy hétben, csak ma várható csapadék, és az is csupán a Dráva mentén fog jelentősen mennyiséget elérni, a legszárazabb területeken sajnos maximum nyomnyi csapadék lesz. A mezőgazdaságban súlyos gondokat okoz a fokozódó aszály, az őszi vetések gyengén keltek, és ami kikelt is, több, mint egy hónappal el van maradva az ilyenkor … Olvass tovább

Zabarban már fagy!

Zabarban már -2 fok van, ezúttal sem hazudtolta meg magát az ország leghidegebb helye. Sajnos máshol sem rózsás a helyzet, éjjel nagy területen fagyhat. Itt írtunk róla, hogyan védheti meg fáit a fagytól!A gyümölcstermesztők hosszú éjszaka elé néznek… Hőtérkép forrása: met.huBorítókép: pixabay.com

Hogyan védjük meg gyümölcsfáinkat a fagykártól?

Hogyan lehet megóvni egy nagy fát attól, hogy a fagy tönkretegye a virágokat? Többféle megoldás is létezik erre a problémára, ha nem túl nagy a fa, akár agrofóliával is takarható, ha nagyobb, akkor jól jöhet a füstölés, ami kismértékű fagynál segít, hogy ne károsodhassanak a rügyek, virágok. Ugyancsak lehet védekezni folyamatos vízpermettel, ebben az esetbe … Olvass tovább