Opportunity: Élt 15 évet :(

Ma este érkezett a hír, hogy nincs reális esély arra, hogy az Opportunity felébredjen a kómából. Tavaly nyáron egy homokvihar elsötétítette az eget a marsjáró felett, majd a ráülepedő por miatt többé nem volt képes energiát előállítani. Remélték, hogy a szeles évszak lefújja a port a jármű napelemeiről, és feléleszthetővé válik a jármű, de sajnos ez nem történt meg, így várhatóan néhány napon belül hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a programot.

Az Opportunity által bejárt, hatalmas út
Kép forrása: NASA


Nézzük, miken ment keresztül a marsjáró, élete során!
2003 július 7.-én egy DeltaII hordozórakéta indította el útján, és 2004. január 25.-én ért Marsot. Hatalmas siker volt, ahogy a légpárnákon pattogó jármű megállt a felszínen, és elküldte első, rövid üzenetét, minden rendben, elérte a felszínt, épp, és sértetlen. Ezután kezdődött meg 90 marsi napra tervezett küldetése, mely során 900 métert terveztek bejárni az apró szondával, az élet, valamint egykor jelenlévő víz jeleit kutatva. Még a leszállás helyén, az Eagle kráterben megtalálta a víz nyomait, így azonnal beírta magát a történelembe, de az igazán nagy út, még csak akkor kezdődött. 2005-ben beragadt a homokba, de több heti próbálkozás árán, végül kiszabadult, pedig ekkor már az első kereke működésképtelenné vált.
2006-ban a Viktória krátert hódította meg, először körbejárt a kráter peremén, majd leereszkedett annak oldalán, hogy a kráternek köszönhetően ősibb marsi kőzeteket is tudjon vizsgálni. A kráter alján érte egy erős homokvihar, ami majdnem elhozta a véget, de innen sikerült még kievickélnie a kráterből.

Az Eagle (Sas) kráter, és az Opportunity útja a kráter környékén
Kép forrása: NASA

Grandiózus tervet eszeltek ki az irányítói, és bár maguk sem mindig bíztak a küldetés sikerében, végül elérték a Victoria krátertől 21 kilométerre található Endevour krátert. Itt talált megdönthetetlen bizonyítékokat a marsi víz létezésére, egészen pontosan agyagot, valamint olyan ionokat a kőzetek felszínén, ami csak jelentős mennyiségű víz hatására oldódhatott ki belőle.

Az Endevour kráter
Kép forrása: NASA



2014 júliusában megdöntötte a földönkívüli távolság rekordot, amit addig a Szovjetunió távirányítású, 1972-ben elstartolt Lunokhod-2 holdjárója tartott. Mozgalmas éve volt, addig a Marson sosem látott koncentrációban talált szilícium, és alumínium ásványokat talált, azonban már látszott, hogy a marsjáró öregszik. Testvére, a Spirit már 2010 március 22.-én feladta a küzdelmet az elemekkel, és az Opprtunity se volt túl jó bőrben az elmúlt években. 2015-ben a marsjáró flashmemóriája végleg felmondta a szolgálatot, ez után ha energiatakarékossági okokból le kellett kapcsolni a szondát, minden adat törlődött belőle, így a fontos információkat ezután azonnal el kellett juttatni a Földre.

Az Opportunity marsjáró
Kép forrása: NASA

2018. június 10-én egy óriási homokvihar csapott le a bolygóra, és azóta a szondát nem sikerül elérni. A lekapcsolása előtti adatok alapján 45 kilométer, és 160 métert tett meg a Mars homokjában. Hatalmas teljesítmény ez, egy ilyen aprócska robottól!

Írta: Paróczai Attila