Szombaton viharos északi, északkeleti széllel érkezik a hidegbetörés

A Kárpát-medence időjárását két légköri képződmény határozza meg. Az egyik, a nyugat-európai, több középpontú magas nyomású zóna, mely több ezer kilométer hosszan délnyugat-északkeleti irányba nyúlik. Mi ennek a peremén helyezkedünk el. A másik tényező az Északkelet-, Kelet-Európa térségében elhelyezkedő magassági teknő.  Ezen alacsony nyomású terület hátoldalán a szombati napon az említett magas nyomás peremén ismét nagy területen megerősödik, sőt viharossá fokozódik a szél.
A szél megerősödésére a hidegbeáramlás is rátesz majd, továbbá meglehetősen nagy lesz a nyomáskülönbség nyugat és kelet között.
A lehűlés nem lesz tartós, mivel vasárnaptól a gerinc (magas nyomás) fokozatosan a kontinens középső területe felé centralizálódik.
Ezzel együtt az azt kitöltő meleg levegő is elér minket, ezért a magasban drasztikusan emelkedik a hőmérséklet, és a szél erősödésével a talaj közeli rétegekbe is megérkezik majd Szilveszterre az enyhülés.
Mivel a ciklontevékenység erős marad, ezért ezeknek a peremhullámaival számolhatunk 2020 első napjaiban is, tehát az újév változékony, nem éppen igazi téli napokkal kecsengtet. Gyakran követik majd egymást a ciklonok és a hozzájuk kapcsolódó frontok pedig elérnek vagy érintenek is minket.


A közel 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékleteken láthatjuk, hogy miként hódít teret a hétvégén a fagyos, hideg levegő, mely pár napra hoz egy kis téli jelleget, hiszen megjelennek az éjszakai fagyok, és nappal sem lesz már melegünk.

Szintén az 1500 méteres magasság hőmérsékleti anomália előrejelzését láthatjuk, mely jól tükrözi, hogy gyorsan cserélődnek a légtömegek felettünk, vagyis a hidegebb időszakot ismét melegebb periódusok váltják, ám tartós, zavartalan tavaszi meleg ebből nem alakul ki.

Részletes előrejelzés:
Ma, azaz karácsony másnapján
változóan felhős lesz felettünk az ég, több-kevesebb napsütésre van kilátás.  Eleinte a középső és keleti országrész felett lehetnek futó záporokat is adó felhők, esetleg a magasabban fekvő részeken jelentéktelen hózápor sem kizárt. Az élénk, a Dunántúlon erősebb lökésekkel is kísért északnyugati szél mérséklődik a nap folyamán.
A maximumok 4-9 fok között szóródnak.

Éjjel ismét több felhő sodródik felénk nyugat, délnyugat felől. Ezért jellemzően erősen és közepesen felhős égbolt valószínű, ám itt-ott lehetnek gyengébben felhős, derültebb régiók is az Észak-Alföldön. Ezekből a felhőkből azonban nem kell számítani érdemi csapadékra.
Pára – és ködfoltok kialakulása előfordulhat helyenként.
A minimumok 0 fok alá süllyednek zömmel, általában gyenge, -1, -3 fok körüli fagyok várhatók, de a felhősebb, borongósabb megyékben kevéssel 0 fok felett maradhat.

Fotó: Kállai Tivadar- MetKép-> A ti csoportotok

Pénteken a nyugati, délnyugati és északkeleti, keleti országrész felett sok lesz a felhő, másutt hosszabb-rövidebb napsütéses periódusokra is készülhetünk.  A zártabb és erősebben felhős tájakon egy-egy zápor, hózápor kialakulása is lehetőséges. Jelentős csapadék viszont kizárt. A légáramlás zömmel gyenge-mérsékelt marad, csak kis területen fordulhat már elő élénkebb lökés.
A maximumok 3-8 fok között szóródnak.


Szombatra virradóan megkezdődik a hidegebb, sarkvidéki eredetű levegő beáramlása. Napközben sok felhőre, kevés napsütésre van esély. A hidegadvekció és az éleződő jelentős nyomáskülönbség miatt a Duna vonalában és attól nyugatra, továbbá a Tisza vonalától keletre, feltámad a légmozgás. A Duna vonalában és attól nyugatra északnyugatias, a Tisza vonalában és attól keletre inkább északkeleties lesz az iránya. Különösen a Duna vonalában és attól nyugatra fokozódik viharossá több helyen a meglehetősen élénk, erős légáramlás. A legerősebb szélrohamok a 60-80 km/h-át is elérhetik, de a magaslatokon nem zárható ki 90 km/h feletti lökés sem.
A két szélirány kereszteződésében egy konvergencia (összeáramlás) zóna alakulhat ki és ott gyengébb is lesz a szél, melynek iránya északinak mutatkozik. A Salgótarján-Szeged vonal sávjában húzódhat ez a zóna, mely mentén elszórt hózáporok, hószállingózások is lehetnek. Kiadós csapadék ebből is kizárható.  
A csúcsértékek már megfelelnek az ilyenkor elvárhatónak, általában +1, +3 fok körül tetőznek, ám a nagy szélben ennél hidegebbet érezhetünk.

Fotó: Kupai Ildikó- MetKép-> A ti csoportotok

Vasárnaptól mindenhol csökken a felhőzet, nyugalomba jut a hideg, ezért erősödik az éjszakai lehűlés. Szerte az országban fagyra kell készülni vasárnaptól ahogy leáll a légáramlás és a jövő hét első napjaiban -1, -6 fok közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről a hajnali, reggeli időszakban. A fagyzugos tájakon -8, -10 fok közeli érték is lehetséges, de kiterjedten az nem lesz meghatározó.

Szilveszterre jelentős enyhülés kezdődik, a magasban több fokkal melegebb légtömegek sodródnak felénk egy hidegfront előterében, ezért feltámad a délnyugati szél, és újra +5 fok felé, sőt nem egy helyen +10 fok köré emelkednek a csúcsértékek. Hidegebb északkeleten maradhat az idő, ahol a szélvédett részeken nem támad fel a légmozgás kezdetben.  A nap végén hidegfront érkezik, északnyugatira forduló széllel.

2020. január 1-jén, azaz újév napján szeles, változóan felhős, számottevő csapadéktól mentes, az ilyenkor szokásosnál kissé enyhébb légköri helyzet a legvalószínűbb. Az azt követő napokban is frontok érhetik el, vagy érinthetik a medencét nyugatról kelet felé haladva, távol tartva a tartósan hideg, téli intermezzo kialakulását.

Fotó: Kupai Ildikó- MetKép-> A ti csoportotok

Összefoglalót készítette: Pap Áron –meteorológus-
Források: wxcharts.com