Csütörtök lesz az idei év eddigi legmelegebb napja-> kora nyárias, 22-24 fok is lehet délen

Az igazi tavaszi időjárás kialakulásáért egy nagy kiterjedésű észak-atlanti ciklonrendszer lesz a felelős, mely Észak-Európát is érinti, abban a térségben nagyon szeles, csapadékos jelleget okozva.
Mi ennek az alacsony nyomású teknőnek az előoldali, azaz meleg, délnyugati áramlási rendszerében helyezkedünk majd el a következő néhány napban.  Szerdán a felénk húzódó délnyugat-európai magas nyomású mező peremén erős melegfront vonul át felettünk.
Az óceán szubtrópusi régióiból, a spanyol térségen át igen enyhe levegő sodródik Európa belsejébe.

Ezt láthatjuk az 2 méteres magasság hőmérsékleti-anomália mezőjén is, hogy jócskán magasabb értékek lehetnek az ilyenkor elvárható 9-10 fokos maximumokhoz képest.

Ennek a meleg légtömegnek az utánpótlása nem lesz tartós, hiszen a felénk nyúló magassági gerinc, a délre nyomuló észak-atlanti alacsony nyomáshoz kapcsolódó frontálzóna hatására leépül, és pénteken ennek a hidegfrontja éri el országunkat, ezért visszaesik a hőmérséklet, de drasztikus lehűléstől nem kell tartani. Folytatódik a márciusi kora tavasz, köszönhetően az egyre magasabb napállásnak, hiszen túl hideg levegő nem ér el minket (egyelőre)


Szerdán erős melegfront alakítja a légköri helyzetet.  Többnyire felhős égboltra tekinthetünk fel, kevés napsütés lehetséges, ám jelentős csapadék nem várható, elszórtan lehet kisebb eső, zápor.  Észak-,Északkelet-Magyarországon megélénkül a délnyugati, nyugati szél, melyet időnként erős (45-55 km/ó) lökések kísérhetnek.
A sok felhő ellenére magasra, 14-19 fok közé emelkednek a csúcsértékek, ennél kissé hűvösebb (11-13 fok körül) keleten, északkeleten lehet.


Csütörtökön csupán fátyolfelhők jelenhetnek meg a sok napsütés mellett, melyekből csapadék kizárt. Élénk, olykor erős délnyugati szél szállítja majd a magas hőmérsékletű léghullámokat a medencébe. Délutánra 18-23 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála. A legmelegebb a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon lesz.  Kissé hűvösebb az északkeleti határnál és a hegyeinkben lehet csupán.

 

Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-

Ez is érdekelhet!  Ma is marad a hűvös idő, záporokkal

“Csütörtök lesz az idei év eddigi legmelegebb napja-> kora nyárias, 22-24 fok is lehet délen” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Segítsd Youtube munkánkat feliratkozással:

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.