Fokozódó szárazság, aszály sújtja a mezőgazdaságot a fagykárok után

Aszály és szárazság

A rendkívül enyhe, rekordokat döntő 2019/2020-as tél után, a március 1-jével beköszöntött tavasz, 2020-ban is bővelkedik a szélsőséges időjárási jelenségekben.  
Március első hete még országos átlagban is hozott kiadósabb csapadékot, március 6-án a hegyeink fehérbe öltöztek, Kékestetőn közel 10 cm-es hóréteg alakult ki. Ráadásul fagypont körül, vagy az alatt alakult a napközbeli hőmérséklet 800-1000 méteres magasságban. Az átmeneti kissé téliesebb epizód után azonban gyors, és erős felmelegedés következett. Március 12-én Kiskunfélegyházán már  24.1 fokot regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat, vagyis alig 1 hét leforgása alatt, szinte majdnem kora nyáriasra fordult a légköri helyzet.
A továbbiakban is megmaradt ez a változékony, azonban mindinkább száraz jelleg.  Március közepén számottevő csapadékot nem produkáló, szeles hidegfront érkezett, mely mögött ugyan lehűlt az idő 1-2 napra, de Sándor, József ismét meleget hoztak a zsákjukban.
Benedek azonban nem volt ilyen kegyes idén és olyan markáns hidegbetörés érkezett március 21-én, amire a 2019/2020-as tél alatt nem volt példa.

wetterzentralie.de adatai alapján 2020.03.22.

Március 20-án a Kanada felől lefűződött anticiklon elérte a Brit-szigeteket, majd 21-én Skandináv térségét, ezért erős légnyomás emelkedés történt azokon a tájakon. Míg Közép-Európát a délnyugat felől besodródó meleg, száraz levegő alakította, addig Észak-Európa felett fagyos, szibériai eredetű levegő halmozódott fel.
A két légtömeg határán egy frontrendszer alakult ki, melynek erős hidegfrontja 21-én átvonult felettünk, viharossá fokozódó északkeleti, északi széllel zúdult be mögötte a Skandinávia felett megerősödő magas nyomású zóna keleti peremén a sarki hideg. Ennek útját heves záporok, helyenként a hidegadvekcióhoz kapcsolódóan hózáporok kísérték.  Ezt követően néhány napig késő téliesre fordult időjárásunk. Jelentősebb csapadék is érkezett, de csak regionálisan, vagyis az országos átlag csak egy-egy napon érte el az elvárható mennyiséget, ilyen volt 21 és 23.-a.

Ez is érdekelhet!  Holnap heves zivatar is lehet!

Március 23-án egy magassági teknőhöz kapcsolódó hideg légörvény érte el a medencét. Az erős északkeleti szél mellett kelet felől kiterjedt havazás, néhol hófúvás kezdődött, ami délnyugat felé koncentrálódott az ezt követő napokban.
23-án a Dél-Alföldön, míg 24-25-én a Dél-Dunántúlon is vastag, tapadó hóréteg képződött, itt-ott elérte a 15-20 cm-t is, ám több helyen mérhettünk 1-5 cm közötti mennyiséget.
A folyamatos olvadás miatt azonban latyakossá vált gyorsan a hó és 25-én egyre inkább egy, a Földközi-tenger felett kimélyülő mediterrán ciklon előoldalára kerültünk.  

Fotó: Györkő Zsombor- Metkép-> A ti csoportotok
Fotó: Kozma Roland- Metkép-> A ti csoportotok

Ezt követően az addig fagyos levegőt szállító északkeleti, keleti áramlás, egyre inkább a mediterrán ciklon előoldalán érkező melegebb, szubtrópusi eredetű levegőt sodort magával.
Ezzel együtt újra gyorsan visszatért a szokásosnál magasabb hőmérsékletű, egyre szárazabb idő.

Mediterrán ciklon előoldalán 2020. március 26-án https://www.wetterzentrale.de/

A késő tavaszi, 20-22 fok körüli napokat azonban március utolsó napján egy újabb intenzív hidegbetörés követte, mely során a közel 1500 méteres magasságban ismételten -10 fokot elérő hőmérsékletű levegő érkezett, akárcsak előtte 10 nappal Benedek napján.

Sajnos ezt a hidegbetörést hozó hidegfront már sehol sem járt érdemi csapadékkal, zápor, néhol hózápor ugyan előfordult, ám fő tényező az erős, olykor viharos széllökések voltak, melyek csak tovább szárították a talaj felső rétegét.
A szél mérséklődésével április első 3 napján sorozatban dőltek a hidegrekordok.

Hidegbetörés 2020. március 31-én

Április 1-jén Zabar állomásán -11.9 fokot mért az Országos Meteorológiai Szolgálat.  Ezzel viszont nem maradt abba, hiszen 2-án Nyírlúgoson -11.3, végül 3-án reggel ismételten Zabar állomásán írhatták felül az addigi rekordot, melyet -8.6 fokos érték zárt 2020-ban.

Forrás: https://www.met.hu/
Forrás: https://www.met.hu/
Forrás: https://www.met.hu/

Mivel tartósan anticiklon peremén helyezkedtünk el, ezért száraz, hideg levegő ülhette meg országunkat, a gyenge, mérsékelt légáramlás tükrében. A hideg, késő télies reggeleket napról-napra melegedő délutánok kezdték követni.
A magas nyomásra hajazó légköri felállás az folytatódott, bár az anticiklont immáron melegebb levegő töltötte ki, ezért a nappali periódusokban igen magasra szökött az áprilisi napsütés hatására a hőmérő higanyszála. A csendes, derült éjszakákon ellenben fagypont közeli, néhol eleinte az alatti minimumokat mérhettünk. Ebből pedig az következett, hogy minden nap hatalmas volt a hőingás, melynek értéke a 25 fokot is elérte vagy meghaladta egyes területeken.
A húsvéti ünnepek sem hoztak változást, kora nyárias nappalok, kissé hűvös reggelek váltották egymást.
Húsvéthétfőn egy fejlett, Skandinávia felett kimélyülő ciklon előoldalára kerültünk, erősödő délnyugati szél jelezte, hogy valami ezt követően változni fog.
A ciklonhoz kapcsolódó markáns hidegfront előtt még nyárias napot jegyezhettünk fel, sokfelé 25 fok körül alakult a maximum, sőt Főnyeden a 27 fokot is elérte.
Ez a front április 14-én keddre jelentős lehűlést, gyenge esőket, záporokat, elszórtan zivatarokat hozott, és egyes helyeken az 5-10 mm-t is megközelítette a lehulló eső mennyisége. A front mögött záporok, a hegyekben futó hózáporok, itt-ott síkvidéken is jég és hódarazáporok alakultak ki, sőt egy-egy zivatart is észleltek az ország területén.

Ez is érdekelhet!  Holnap heves zivatar is lehet!
Fotó: Fekete Katalin Metkép-> A ti csoportotok
Fotó: Kállai Tidavar- Steve Kallai Photography

Ezt a lehűlést április 15-én reggel sajnos ismét hideg rekord követte. Zabaron az Országos Meteorológiai Szolgálat állomása -8.9 fokos értéket mért. Ezzel kereken 1 fokkal dőlt meg a 2001-ben szintén Zabaron feljegyzett -7.9 fokos minimum.

Forrás: https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=3712&m=2

Az átmeneti mélypont után nyugatiasra fordult az áramlás mellyel hirtelen ízelítőt kaptunk a júniusi nyárból, április 17-én, pénteken Főnyeden +27.9 fokig melegedett a levegő, de az ország számos pontján nyári napot, azaz 25°C-ot lehetett leolvasni a műszerekről, mely júniusnak megfelelő érték a 100 éves átlag alapján.

A fagykárok és az aszály jelentős problémákat idéz elő agrometeorológiai szempontból. Bár erős fagyoktól a következő napokban nem kell tartani, viszont a vasárnapra érkező gyenge hidegfront mögött a jövő hét elején a fagyzugokban ismét előfordulhatnak 1-2 fokkal  0 fok alatti értékek.

A front pedig csak kevés csapadékot hozhat, jellemzően záporokat, néhol zivatart is, de érdemi csapadék ezekből legfeljebb regionális kiterjedéssel hullhat. Országos átlagban a következő 1 hét sem hoz nagyobb mennyiségű esőt, sőt a jövő héten ismét fokozódhat a szárazság és melegedhet az idő. A kezdetei 14-17 fok körüli maximumok után a következő hétvége felé közeledve 20 fok körül, majd az felett tetőzhetnek a csúcsértékek. A hajnalok eleinte csípősnek mutatkoznak ahogyan említve lett, de károkozó fagy kiterjedten szerencsére nem ígérkezik.

Fotó: Góbi István- Metkép-> A ti csoportotok

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket rövid és hosszútávú előrejelzéseinkben olvashatnak.


Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Borítókép:hetek.hu