Dunántúl is készülhet. Északon és középen támadnak a zivatarok!

Eddig a Duna-Tisza közén valamint Pest, Nógrád és Jász megyében keletkeztek a zivatarok. Most a keletkezés súlypontja áthelyeződik a Dunántúlra. Folyamatos a képződésük. Azok lassan északnyugat felé haladnak, de a kialakulásuk egy konvergens vonal miatt mindig délkeletre esik, ezért az áthelyeződésük lassú.

blitzortung.org

Első körben a Bakony, valamint a Kisalföld egy keskeny vonalán, de most már Tatabánya és Komárom vonalán is, később pedig a Balaton minden részén számíthatunk zivatarok megjelenésére felhőszakadással, esetleg kis méretű jégesővel!

shmu.sk

Az északnyugati határ mentén, valamint a Bakony nyugati oldalán és az Alpokalján a szélnyírás miatt kedvezőek a feltételek szupercellás zivatarok kialakulására is.

Jelenleg észlelő és viharvadász társunk Polgárdinál Veszprém fele különleges struktúrájú zivatart örökített meg. Mivel hogy a keletkezés folyamatos de az áthelyezés lassú emiatt felhőszakadásokra, a Bakony egyes helyein villámárvizekre is számíthatunk!

Nagy László vadászata Polgárdi mellett
Kép: Nagy László

Készítette: Göttli István és Erdős László

Borítókép: Nagy László