Hétvégétől enyhülhet a forróság: néhány fokos lehűlés, zivatarok!

Hétvégétől enyhülhet a forróság: néhány fokos lehűlés, zivatarok!

A héten az idei nyár eddigi talán legerősebb, leghosszabb hőhullámának melegét tapasztalhatjuk meg, ami bár elmarad az előző nyarak forróságától, így is meglehetősen meleg délutánokat idéz elő. A hét végétől ugyanakkor esély látszik a meleg mérséklődésére.

Eleinte északkeleti áramlással forró, afrikai eredetű, többnyire száraz levegő áramlik Európa belseje felé, így hazánk fölé is.
Míg ez a forró levegő Spanyolországban 40fok feletti hőséget okoz, nálunk valamivel szelídebb, 32-36fokos kánikulát teremt.

Már látni egy kis frissességet a jövőbe tekintve:)

Vasárnap, hétfőn és kedden nagyjából hasonló idő valószínű, az enyhe hajnalt követően a fölöttünk elhelyezkedő meleg, viszonylag száraz levegőnek köszönhetően gyors melegedés veszi kezdetét és a délutáni maximumok szinte mindenütt 30fok körül várhatóak, de az Alföldön és a Dunántúl déli részén 35fok körüli, esetleg ezt meghaladó értékek sem kizártak.

Az alábbi 1500m-es magasságban előrejelző hőmérsékleti térképeken jól látszik a fölöttünk elhelyezkedő forró levegő, és az észak felől minket csupán megközelítő hideg levegő.

Vasárnap délutáni hőmérséklet 1500m
Hétfő délutáni hőmérséklet 1500m
Kedd délutáni hőmérséklet 1500m

Záporra, zivatarra elszórtan van esély, főként hegységeink térségében, de elszórtan északkeleten és a Dunántúlon is lehetnek. Kedden a Dunántúlon nagyobb számban fordulhatnak elő záporok, zivatarok, főként a Bakony és a Balaton térségében.
Ezeket rövid ideig tartó viharos szél, felhőszakadás és jégeső kísérheti, illetve átmenetileg a levegő is felfrissülhet.

kedden már nagyobb az esély zivatarokra, főként a Dunántúlon

Majd szerdán már egy tőlünk északra, északkeletre található ciklon hátoldali áramlása is hatással lesz időjárásunkra, ha nem is jelentősen. A magasban néhány fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk. A Dunántúlt ez nem érinti számottevően, inkább csak északkeleten lesz szerdán és csütörtökön néhány fokkal enyhébb idő, itt 26-30fok várható, pénteken újra országszerte 30fok körül/fölött tetőzhet a meleg.

Szerda délutáni hőmérséklet 1500m
Csütörtök délutáni hőmérséklet 1500m
péntek délutáni hőmérséklet 1500m

A levegő nedvessége továbbra is változó lesz, főleg a Dunántúlon és hegyeinkben fordulhatnak elő délutáni záporok, zivatarok. Péntektől nagyobb nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk és megnő a zivatarok valószínűsége.

Szerdán is főként a Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar. Csütörtökön kisebb az esély.
Pénteken már reggel is lehetnek záporok
Napközben is változékony idő lesz pénteken
Péntek este már keletebbre is eshet
Péntek éjfél

Szombattól a már fent is említett ciklon által lekavart hideg levegő tőlünk továbbra is északra, északkeletre helyezkedik el, ott jóval hidegebb nappali maximumokat okozva, de Magyarország fölé is pár fokkal hűvösebb levegő áramlik, ezzel egy időben egy hazánktól nyugatra elhelyezkedő ciklon nedvesebb levegőt szállít fölénk, így már többfelé kell péntek délutántól szombat estig zivatarokra készülni.
A zivatarokat viharos szél, felhőszakadás és jégeső kísérheti.

Szombaton sokféle lehet zápor, zivatar


A nappali maximumok a 33-35fokos hőségről, 24-31fokra szelídülhetnek, északkeleten, illetve a zivataros területeken az alacsonyabb értékekkel. A legtöbb csapadékra a Dunántúlon kell készülni, de nagy területen előreláthatólag itt sem lesz jelentős mennyiségű eső, inkább lokális jellegű lesz.

szombat délutánra a magasban is kissé visszaszorul a meleg

Vasárnap és hétfőn is marad a néhány fokkal kellemesebb, de továbbra is nyári idő, elszórtan záporokkal, zivatarokkal. A csúcsértékek 24-32 fok között várhatóak, délen, délkeleten a legmelegebb idővel.

Országszerte enyhébb levegő áramlik fölénk vasárnapra
Picit fellélegezhetünk hétfőn
Vasárnap délutáni csapadék. Elszórt zivatarok
Hétfőn kevesebb helyen lehet zápor, zivatar.


A folytatás meglehetősen bizonytalan, de egyelőre a nyárias idő maradni látszik, olykor zivatarokkal.

Megj.: az előrejelzésben az ECMWF modell által előrejelzett értékek szerepelnek, a GFS hosszútávú modell ennél valamelyest melegebb kimenetellel számol.

Térképek:

https://www.wxcharts.com/?panel=default&model=ecmwf,ecmwf,ecmwf,ecmwf&region=slovakia&chart=overview,overview,2mtemp,accprecip&run=00&step=126&plottype=10&lat=52.308&lon=39.681&skewtstep=0