Kisebb hóvihar jöhet a fél országra: intenzív havazás, szélvihar, hófúvás!

Kisebb hóvihar jöhet a fél országra: intenzív havazás, szélvihar, hófúvás!

Bár jelenleg nehéz elképzelni, hogy ebből a tavaszra sokkal inkább emlékeztető időjárásból januáriba fordul még ma a helyzet, érdemes lesz komolyan venni az éjszakát!

Sok csapadékot hozhat a ciklon!

Éjszaka jelentős csapadékkal, és rövid időn belül több fokos lehűléssel, továbbá erős, sőt viharos északias, eszaknyugatias széllel mediterrán ciklon érkezik.
A legfrissebb számítások szerint estig nagyjából a csapadék az ország délnyugati, déli felét és a Tisza vonalának déli felét érheti el. Ekkor még a legtöbb helyen eső lesz, de már a Duna vonaláig hó, a Duna-Tisza közén havas eső eshet.
Éjszaka a csapadék tovább terjeszkedik és a Tiszántúl kivételével a kora hajnali órákra már havas esőbe, hóba vált a csapadék. Legkésőbb reggelre keleten is szilárd csapadék hullhat.

Jelentős csapadékkal érkezik a ciklon az említett területeken! WXCHARTS

Nagy területen jelentős havazás valószínű!

Ezzel egyidőben a ciklon hátoldalán erős, sőt viharos északnyugati szél hozza majd a fagyos levegőt és rövid időn belül fagypont köré hűl a levegő. Értelemszerűen keletre érkezik meg legkésőbb a hideg.
Az éjszakai csapadék a Baja-Sátoraljaújhely széles vonalon lehet a legintenzívebb, itt nagyobb területen hullhat 20-35mm közti adag. Ebből ezen a területen 10-15cm, esetleg lokálisan ezt meghaladó megmaradó hó hullhat. Ettől keletebbre és nyugatabbra fokozatosan csökken majd a hó mennyisége. A hegyekben, 20-25cm, főként a Bükk és esetleg a Zemplén magasabb pontjain ezt meghaladó mennyiségű hóra is esély van.

Hóvihar havazás hófúvás

Viharos szél emelhet magasabb hótorlaszokat!

Mivel éjszaka a hőmérsékletek a fent említett módon és helyeken jóval fagypont alatt lesznek, a viharos szél komolyabb hófúvást is építve, jegesek, hóátfúvásosak lehetnek az utak és jó eséllyel fog komolyabb fennakadásokat okozni a közlekedésben. Aki teheti, ne induljon útnak!

Megj.: mivel tapadó hó lesz az elején, főként hajnaltól van esély hófúvásra, mikor már kevésbé “vizes” hó hullhat, a hó-víz egyenérték változik!

Ez is érdekelhet!  Holnap heves zivatar is lehet!
Erős, viharos szél okozhat káoszt reggelre! Omsz

Összességében:

Az ország közel felén jelentős mennyiségű csapadék eshet, aminek éjszaka nagyrésze már hó formájában valószínű, így nagy területen alakul ki jelentős (hivatalosan ez 5cm-től van) hóréteg, de a fent bejelölt területen 10-15cm valószínű. Mivel fagy lesz és viharos szél, magasabb hótorlaszokat emelhet és főleg a délelőtti órákig megbéníthatja a közlekedést, így okkal nevezhető az éjszakai helyzet hóviharnak, noha az “amerikai álom”, vagyis a méteres hó elmarad.