Ítéletidő Amerikában! Rengeteg a halott!

Ítéletidő Amerikában! Rengeteg az elhunyt!

Közel egymillió ember nem jut tiszta és biztonságos ivóvízhez Louisiana államban, mert a téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközműhálózatok infrastruktúrájában – közölte csütörtökön John Bel Edwards, az Egyesült Államok déli részén fekvő tagállam kormányzója. Sajtótájékoztatóján a demokrata politikus elmondta, hogy akiknek még zavartalan a vízellátása, azoknak is azt tanácsolják, hogy fertőtlenítés céljából forralják fel a vizet, mielőtt elfogyasztanák. A legnagyobb problémát az államnak azokról a nyugati és északi területeiről jelentették, ahol fél éve hurrikán pusztított. A louisianai nemzeti gárda tagjai is részt vesznek a károk helyreállításában, és vizet szállítanak az állam különböző területeire.

A hó, a jég és a rekordalacsony hőmérséklet – amely csütörtök este ismét süllyedni kezdett – mintegy 125 ezer louisianai lakost hagyott áram nélkül, de az ismétlődő áramszünetekre szükség volt, hogy megakadályozzák a hálózat katasztrofális összeomlását – mondta a kormányzó. Edwards felszólította az állam lakosságát, hogy próbáljanak spórolni az energiával. “Ha van rá lehetőségük, csak állítsák alacsonyabb hőmérsékletre a termosztátot, és vegyenek fel egy pulóvert” – fogalmazott. Louisianában legalább három ember vesztette életét az extrém időjárás miatt. Közülük ketten jégen csúsztak el, egy áldozat pedig halálra fagyott. Az elmúlt nap folyamán Texasban csaknem kétmillió háztartásban helyreállt az áramellátás – közölte Greg Abbott kormányzó csütörtök délután, bár – mint hozzátette – továbbra is lakosok százezrei vannak áram nélkül.

A republikánus politikus elmondta, hogy körülbelül 325 ezer texasi háztartásban még mindig nincs áram, főleg a leszakadt villanyvezetékek miatt. Abbott sürgette az állami törvényhozást, hogy rendelje el a termelés és az energiaellátás rendszerének téliesítését, és biztosítsa ennek finanszírozását. “Texas államban mindannyian elfogadhatatlannak tartjuk , hogy ilyen kihívásokkal kellett szembenéznünk” – tette hozzá a kormányzó, aki szerint döntő fontosságú “annak biztosítása, hogy soha többé ne kelljen ilyesmit elviselnünk”.

Tömeges áramkimaradások sújtanak más déli államokat is. Mississippiben például több mint 145 ezren maradtak energiaellátás nélkül. Joe Biden amerikai elnök vészhelyzetet hirdetett Oklahoma és Texas államokban. Biden szerdán telefonon egyeztetett hét állam kormányzójával, és közölte velük, hogy a szövetségi kormány kész segítséget nyújtani.

A The Washington Post című napilap információi szerint vasárnap óta – amikor a hőmérséklet meredeken zuhanni kezdett – hivatalosan legalább 32 ember vesztette életét a zord időjárás miatt az Egyesült Államokban.

Ítéletidő
Amerika
https://www.google.com/amp/s/www.nytimes.com/2020/01/18/us/winter-storm-forecast.amp.html

Forrás: MTI