Forma-1 Bahrain előrejelzés

Végre elérkezett a 2021-es Forma-1 szezonnyitója. Az első futam idén rendhagyó módon nem Ausztráliában Melbournben hanem Bahrainben kezdődik a Bahrain International Circuit nevezetű versenypályán, villanyfények mellett.

A pályát Hermann Tilke tervezte, 1 kör 5,4234 km hosszú, 57 körből áll egy verseny. Tavalyi kaotikus futamot Lewis Hamilton nyerte.

Készítette: Metkép Team / Tarkó Péter

Érdekes lehet az idei versenyhétvége, az erős szél sok gondot okozhat a pilótáknak, és a csapatoknak. Vasárnap akár homokvihar is kialakulhat a környéken, ami tovább ront a látási viszonyokon, és a pályára hordott homok miatt ronthat a tapadási viszonyokon, amennyiben el tudnak rajtolni. Mert ha olyan mértékben romlanak a látási viszonyok egy esetleges homokvihar miatt, és a mentő helikopter nem tud felszállni, csúsztathatják a rajtot is akár.

Pénteki napon az első szabadedzés alatt gyengén felhős ég várható a pálya környékén, a hőmérséklet +27 °C fok köré emelkedhet, a szél még mérsékelt lesz.
Délután helyi idő szerint 14:30-kor magyar idő szerint 12:30 kor veszi kezdetét az első szabadedzés.

A második szabadedzésen is hasonló időjárási körülmények várhatóak, gyengén felhős ég várható, a hőmérséklet a lemenő Nap miatt fokozatosan csökken, így a pálya hőmérséklete is csökkenni fog. +25 °C körül várható a hőmérséklet.

Helyi idő szerint 18:00-kor kezdődik, magyar idő szerint 16:00-kor veszi kezdetét.

Szombati napon helyi idő szerint 13:00-kor veszi kezdetét a harmadik szabadedzés, gyengén felhős idő várható, +30 °C fok körüli hőmérsékletekkel, egy-egy erős széllökés már előfordulhat.
Az időmérő helyi idő szerint 18:00-kor indul, magyar idő szerint 16:00-kor veszi kezdetét. Derült gyengén felhős ég várható, a hőmérséklet +24 °C fok körül alakul.

Forrás: Windy.com

Vasárnapra sokat romolhat az időjárás, egész nap viharos erejű észak-nyugati széllökések lehetnek amik meghaladhatják a 100 km/h feletti lökést is, akár homokvihart is létrehozhat a pálya környékén, megnehezítve a csapatok dolgát, nagyban befolyásolhatja az autók tapadását, a pályára kerülő finom homok, csúszóssá válhat az aszfaltcsík. A hőmérséklet az előző napokhoz képest jóval hűvösebb lehet, 23 °C fok köré emelkedhet a hőmérséklet.

Az m4 sport élőben közvetít az egész versenyhétvégét az alábbi menetrend szerint:

  1. Szabadedzés: Péntek 12:25
  2. Szabadedzés: Péntek 15:55
  3. Szabadedzés: Szombat 12:55
  4. Időmérő: Szombat 16:00
  5. Futam: Vasárnap 17:00