Holnap néhol heves zivatarok: nagy méretű jég, felhőszakadás is lehet!

Holnap néhol heves zivatarok: nagy méretű jég, felhőszakadás is lehet!

Holnap már magasabb nedvességtartalmú labilis, de meleg levegő áramlik fölénk, így a Dunántúl nyugati részein  és északkeleten, majd éjszaka már máshol is kialakulhat zivatar.

Északkelet:

A késő délelőtti óráktól északkeleten egy összeáramlás mentén kialakulhatnak záporok, így ott kevésbé lesz meleg, kevesebb energia lesz. Délután így is 400-600J/kg CAPE valószínű, emellett magas szélnyírás is, ugyanakkor egyes modellek szerint már divergencia (szétáramlás), ami az egész délutáni konvekciónak alávághat. Ám több modell szerint lesznek záporok, zivatarok, melyek között a magas szélnyírás miatt heves, akár szupercellás zivatar is lehet, melyet nagyobb jég, felhőszakadás és szélvihar kísérhet.

Nyugat, délnyugat, északnyugat:

Napközben fokozatosan nedvesebb légtömegek érkeznek, melyek hatására intenzív gomolyfelhőképződés valószínű. Nem lesz magas a szélnyírás, így minimális az esélye szupercellának, de sok energia áll majd rendelkezésre, 1000-1600J/kg, ráadásul középszinten szárazabb lesz a levegő, ami kedvez akár a nagy méretű jégnek is, noha gátat is szabhat a zivatarok képződésének a késő délutáni, esti órákig, amikor már nagy nedvességtartalmú levegő érkezik minden légrétegben.

A várható energia délután 3-kor

Az ország többi része:

Az ország jelentős részén nem valószínű napközben zivatar  hiszen szinte az egész légréteg száraz lesz hozzá. Esetleg késő este és éjszaka alakulhatnak ki nem heves zivatarok.

Holnap heves zivatar jég

A zivatarok mellett melegre is készülhetünk, néhol 30 fok is lehet. Részletek itt.

térképek: wxcharts

Ez is érdekelhet!  Fagyos lehet az éjjel!