Figyelmeztető előrejelzés: zivatarok szélviharral, jégesővel!

Figyelmeztető előrejelzés: zivatarok szélviharral, jégesővel!

Holnap már a reggeli óráktól kezdődően nedvesebb levegő érkezik fölénk dél felől,  majd a késő délutáni óráktól egyre nagyobb területet érint. Nagyjából a Duna széles sávjáig számíthatunk zivatarokra vasárnap reggelig.
A magasban 500hPa fölött szárazabb lesz a légkör, ugyanakkor kimondottan sok energia áll majd rendelkezésre, ami áttörheti ezt a gátat és az alacsonyabb rétegekben lévő nedvességből zivatarok pattanhatnak ki. A szélnyírás 10-15 m/s között lesz, így akár hosszabb életű zivatarok is kipattanhatnak.
A konvergencia (összeáramlás) kelet felől halad majd a délután során nyugat felé, ennek mentén várhatóak záporok, zivatarok. A zivatarokat intenzív csapadék (10-20mm), általában kis méretű jég (<2cm, de minimális eséllyel lehet nagyobb is), illetve a kiszáradás miatt kifejezetten a viharos erejű szél (60-80, de egy-egy cellában, akár >90km/h) is lehet. A legtöbb esély zivatarra a Tiszántúlon, északon és a Duna mentén van, de a sárgával jelölt területen bárhol lehet.

Kísérőjelenségek:

Intenzív csapadék (10-20mm)

Jégeső(<2cm)

Viharos szél (60-80, esetleg >90km/h)

Figyelmeztető előrejelzés zivatar szélvihar

A folytatás, akár extrém meleget is hozhat, közel 40 fokkal!

Ez is érdekelhet!  Fagyos lehet az éjjel!