Figyelmeztetés: zivatarrendszer érkezhet felhőszakadással!

Figyelmeztetés: zivatarrendszer érkezhet felhőszakadással!

Csütörtökön egy markáns hullámzó hidegfront éri el hazánkat, melynek hatására többfelé kell csapadékra készülni. Csütörtök délutánig még csak elszórtan, főleg keleten és a nyugati határ közelében lehet zápor, zivatar, majd késő délutántól nyugat felől a hidegfront mentén labilizálódik a légkör és itt kellő energia lesz zivatar képződésére. Éjszaka a front tovább vonul kelet felé, nyomában ahogy a hideg és nedves levegő halad, több hullámban várható zápor, zivatar kialakulása. Ezek rendszerbe állhatnak össze, mely nagyobb területet is érinthet. A rendszer elején lehetnek inkabb az aktívabb és intenzív gócok, melyeket viharos szél, esetleg apró jég és felhőszakadás kísérhet, míg a frontvonal mögött inkább beágyazott zivatarok lehetnek intenzív esővel.
Összességében többfelé lehet dörgés, villámlás és felhőszakadás is előfordulhat az ország legnagyobb részén, de a legjobb esélyek eleinte a nyugati országrészben lesznek, majd pénteken a hegyekben, illetve az ország déli felén, ahol több lesz a nedvesség. Nagy területen hullhat 10mm-t meghaladó mennyiségű eső, de a Dunántúlon és északon területi átlagban is eshet 20mm körüli csapadék, sőt északnyugaton 40-50mm is eshet.

Wxcharts
Figyelmeztetés zivatarrendszer felhőszakadás

A hétvégén sem lesz nyugodt az időjárás, mediterrán ciklon hozhat esős időt. Részletek itt.