Szélviharral újabb hidegbetörés jön a kánikula előtt!

Szélviharral újabb hidegbetörés jön a kánikula előtt!

Már a címet olvasva is megfájdul a fejünk vagy görcsbe áll a gyomrunk, miután igen beszédesre sikerült a mai fagyos reggel fényében. No, de elemezzük, hogy miért.
A szélvihar adott, azt tudjuk milyen, nagyon szeretjük, mint cica a vizet. Egy valami azonban többet mondd minden szónál, ez nem az ‘újabb’. Mivel ma is marha hideg volt reggel és a délután sem lesz afrikai, jöhet a kérdés, hogy hova az újabb hidegbetörés, amikor most is vacog a fogunk. Tessék figyelni:
Csütörtökön átmenetileg délies lesz az áramlás. Erős, olykor a magasabb pontokon viharos széllel néhány fokkal melegebb levegő érkezik, így a naposabb területeken, főleg délen már 20 fok fölé merészkedik a hőmérséklet. Igyekezete ellenére ez elég rövid ideig tart majd, hiszen egy északról közeledő böszme ciklon már késő este északnyugatira forduló széllel jelzi átmeneti dominanciáját időjárásunk fölött, amit orr nélkül is kiszagolhatunk majd pénteken, hiszen amellett, hogy hidegebb lesz 4-5 fokkal, a szél is emlékeztetni fog minket, hogy vacak az idő.
Az ország északnyugat-délkelet széles tengelyén viharos lökésekre készülhetünk, 60-65km/h-s szél lesz, de a magasabb helyeken (Bakony, Budai-hegyekben, Mátra, Bükk, Zemplén és esetleg Börzsöny) továbbá a Balatonon 70km/h-t meghaladó széllökések is lehetnek, amik már faágakat törhetnek le, szóval ne álljunk feleslegesen ezek alá, ha csak nem akarunk biztosítási csalást legálisan végrehajtani.

Szerencsére a ciklon amilyen hirtelen zúdítja ránk a hideget, úgy viszi is magával megörvendeztetni a délen nyaraló honfitársainkat és hozzánk egy másik ciklon előoldalán a hétvégére már meleg érkezik, akár 30 fok is lehet.

Szélvihar hidegbetörés kánikula

Széltérkép: OMSZ

Hőtérkép: wxcharts

Ez is érdekelhet!  Fagyos lehet az éjjel!