Téliesebb idő jöhet, akár az első hóesés?!

Téliesebb idő jöhet, akár az első hóesés?!

Esélylatolgatós rovatunk következik. 🙂

Persze sokan a cikk olvasása nélkül röhögőgörcsöt kapnak, pláne a mai 24-27 fokos meleg ízlelgetése közben, ám jelenleg úgy fest, a hétvégétől, ha csak néhány napig is, télies anomáliákat tapasztalhatunk, ami a fölénk húzódó hideg levegőt illeti. Mivel még csak október eleje van, a napállás magas és hosszúak a nappalok, nem kell nagyon hidegre számítani, 10-14 fokos maximumok, a csapadékos részeken 8-10 fok, ha a már több frissítés óta mutatkozó lehűlés megvalósul. Egyelőre valószínűleg nem kapunk SMS-t, hogy üljünk át másik autóba.

Akkor mégis miért ez a kapós cím?

A görcsösebb erkölcsű vérszemes kollégák egyből írják, hogy kattintásvadászat miatt, noha ez ebben a formában nem igaz, mert egyrészt fentebb már említettük, hogy az időjárási helyzet november végi, december eleji, mintsem október eleji. Ezen túl az első kiterjedtebb fagyokat is magába foglalhatja a hétvégétől induló bizonytalan hosszúságú időszak, hiszen fölöttünk 0/-3 fok közötti hőmérsékletű levegő helyezkedik majd el azon a magasságon, ahol jelenleg 10-13 fokos.
Emellett a csapadék esélye is megvan, ami síkvidéken eső lenne, így a hóesésben bízók többsége csalódni fog mindenbizonnyal, ám a magasabb hegyekben, kiemelten a Kékestetőn, Bánkúton és a Kendig-csúcson (esetleg a Nagy-Hideg-hegyen) esély nyílik szilárd halmazállapotú csapadékra. Mivel a magasban 0 és -5 fok között szórnak a modellek és azok különböző futásai, ez a magas csúcsokon -1/+3 fok körüli értékeket hozhatna, ami kellő intenzitású csapadék mellett hó vagy havas eső lenne.

Már a hétvégén is fagyos levegő lesz fölöttünk (GFS)
ECMWF szerint is
Jövő héten még hidegebb levegő jöhet.
Hideg lesz
Az ECMWF szerint is
Tél hó havazás
Csapadék esélye is megvan

Mivel ez még mind NAGYON NAGYON bizonytalan, rengeteg mindenen bukhat el. Elsősorban egy kis esélylatolgatásnak szántuk a cikket, felcsigázni azokat, akik már várják a telet. 🙂

Az érkező jelentős csapadékról bővebben itt olvashat.

térképek: wxcharts

borító: MTI fotó