Következő napok: Erős szél, hózáporok!

Következő napok: Erős szél, hózáporok!

A következő napokban lesz minden, amit a lassan vége felé közeledő tél fel tud vonultatni: Erős, olykor viharos szél, hideg, hózáporok, havazás!

Ma késő délután egy ciklon hidegfrontja éri el hazánkat, aminek hatására északon erőteljesen megvastagszik a felhőzet, majd csapadékhullás kezdődik. A magasabb területeken ez jellemzően hó lesz, de síkvidéken havas eső, eső is eshet. A csapadék zöme az Északi-középhegységben várható, dél felé haladva rohamosan csökken majd a mennyiség.

Szombaton reggel -5, +2 fok közötti minimumokra készülhetünk, északon lesz igazán fagyos a reggel. Az északi szél napközben országszerte megélénkül, nyugaton, északnyugaton megerősödik, ott egy-egy viharos széllökés is kísérheti!

Este egy mediterrán ciklon közelíti meg délről Magyarországot, melynek csapadéksávja az ország déli felére terjed majd ki. Itt eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat, de a talaj hőmérséklete, valamint a kis mennyiség miatt megmaradó hóra nem kell számítani.

Vasárnap az ország keleti felében marad a felhős, esős idő, északon a hegyekben hózáporok is lehetnek, de továbbra sem kell jelentős mennyiségű csapadékra számítani. Reggel -5, +2 fok, délután +6, +10 fok lesz. Az északi, északkeleti szél ismét megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik!

Hétfőn hajnalra -5, -10 fokig hűl a levegő, az erős északi szelet viharos lökések kísérhetik! Északkelet felől délután többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, az országban bárhol kialakulhatnak záporok, hózáporok, legnagyobb eséllyel északon, legkisebb valószínűséggel délnyugaton. A hőmérséklet csúcsértéke +5, +10 fok között alakul, késő estére -2, +2 fok közé hűl a levegő.
Rövidebb időre lepel-1cm közötti vastagságú hóréteg síkvidéken is kialakulhat, erősebb hózáporok hatására.

erős szél, hózáporok
Forrás: Wxcharts.com

A jövő héten is folytatódik az ilyenkor megszokottnál hűvösebb, havas időjárás, egyelőre még nem jön a tavasz!

MTI/Mónus Márton

Ez is érdekelhet!  Hidegfrontot hoz Mikulás!