Zivatarrendszer érkezhet: jégeső, szélvihar, felhőszakadásszerű eső!

Zivatarrendszer érkezhet: jégeső, szélvihar, felhőszakadásszerű eső!

Pénteken már kedvezőbb feltételek nyílnak zivatarokra, így aznap nem csupán az eső lehet érdekesség az időjárást figyelők számára. Egy mediterrán ciklon érkezik, melynek közeppontjától délre a konvektív folyamatok (zápor-, zivatarképződés) aktivizálódnak. Reggel némileg magasabb szélnyírás valószínű, így kis eséllyel egy-egy zápor vagy zivatar hibrid, szupercellás jelleget is mutathat. Erre leginkább a Baja-Debrecen vonaltól délre van.
Napközben az északi részeken eső lesz, míg nagyjából a Baja-Szolnok-Miskolc vonaltól délre kisüthet rövid időre a nap is. Ennek köszönhetően elsősorban a Tiszántúlon és délen összegyűlik némi energia, 200-700J/kg, ami a kellő nedvesség mellett már elég a zivatarok kipattanásához a déli, délutáni óráktól. Az összeáramlás is ezt a részt érinti majd, ami szintén fontos tényező. Eleinte izolált cellák sem kizártak, mivel a szélnyírás 10-13m/s közötti lesz, van némi esély szupercellára is. Délután a zivatarok rendszerbe állhatnak össze, ami a Tiszántúlt, a Tisza vonalát és északkeletet érintheti.

Összefoglalva: a Baja-Szolnok-Miskolc vonaltól délre kialakulhatnak záporok, zivatarok, melyek délután rendszerré állhatnak össze. Ezeket apró jég, viharos szél és intenzív csapadék kísérheti.

Kísérőjelenségek:
-apró szemű jég (>1cm)
-felhőszakadásszerű eső (5-20mm)
-viharos kifutószél (60-85km/h)

Az UM modell (1-2.ábra), a GFS modell (3.ábra) és az ECMWF modell (4.ábra) is zivatarokat várnak:

Zivatarrendszer jégeső szélvihar felhőszakadás

A hétvégéig 40-45mm eső is eshet. Részletekért kattints ide!

Borító: sunlive.com