Szinte zavartalan napsütéssel indul a hétvége!

Szinte zavartalan napsütéssel indul a hétvége!

Szombat délelőtt

A reggeli pára és ködfoltok a délelőtti órákig felszakadozhatnak. Délelőtti órákban többnyire derült, gyengén felhős lesz az ég, a keleti tájakon lehetnek még felhősebb körzetek. Az északnyugati, nyugati, a Tiszántúlon és északkeleten a délnyugati szél mérsékelt lehet.

Szinte zavartalan napsütéssel indul a hétvége! 2

Szombat délután

Délután szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, csak kevés fátyolfelhő keveredhet a Nap elé. A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és északkeleten a délnyugati szél megélénkülhet.

Szombaton a legmagasabb hőmérséklet +7 és +15 fok körül alakulhat.

Szinte zavartalan napsütéssel indul a hétvége! 3

Szombat estétől – vasárnap reggelig

Szombat esti óráktól kezdve észak, északnyugat felől már több felhő érkezhet. Vasárnapra virradó éjszaka már országszerte erősen felhős lehet az ég, helyenként kisebb zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél mérséklet, illetve élénk lehet.

Éjszakai órákban -1 és +6 fok köré csökkenhet a hőmérséklet.

Szinte zavartalan napsütéssel indul a hétvége! 4

Térképek mögötti fotók: MetKép Team / Sütő Máté

Ez is érdekelhet!  Medárd napján is számíthatunk záporokra, zivatarokra!