A következő napok: Havazás, eső, szélvihar!

A következő napok: Havazás, eső, szélvihar!

Alaposan próbára teszi majd a szervezetünket a következő néhány nap. Egymást váltják majd a meleg, hideg és kettősfrontok, sokat fog esni hol az eső, hol a hó, de igazán nagy mennyiség egyikből sem várható, illetve ónos eső sem lesz már. Ellenben a széllel, amiből többször is kapunk, a legerősebb széllökések pedig bőven 90km/h felettiek lehetnek!

Holnap, azaz szerdán elég komoly hőkontraszt alakul majd ki, míg a Dunától keletre fagyni fog, addig a Dunántúl jelentős részén 2-5 fokot is mérhetünk majd. A leghidegebb északon, északkeleten várható, ott -2, -5 fok is lehet, tehát akár 10 fok különbség is kialakulhat nyugat és kelet között. Napközben is marad a kettősség, északnyugaton 10 fok körüli maximumokkal, míg északkeleten épphogy fagypont feletti hőmérsékletek lesznek. A Dunántúl többi részén +5, +7 fok, míg a Dunától keletre 2-4 fok között fognak alakulni a maximumok.

A következő napok: Havazás, eső, szélvihar! 2
Északon, északkeleten lehet némi hó is, majd az északkeleti határszélen a “visszapörgésből” további 1-3cm hullhat.

Eleinte északnyugaton, majd fokozatosan egyre keletebbre is elered az eső, északon, északkeleten napközben havas eső, havazás is lehet. Északkeleten 2-5cm friss hóréteg alakulhat ki, az északkeleti határ mentén lehet több hó.
A délnyugati szél megélénkül, majd nyugatiassá válik a délután folyamán, ekkor megjelennek az első záporok is. Elsősorban a Dunától keletre kell számítanunk záporokra, északon, északkeleten hózáporok is lehetnek.

Csütörtök éjjel újabb hidegfront érkezik, északon már ekkor viharos lehet a szél! A minimumok +2, +7 fok között várhatóak, ismét nyugatabbra lesz az enyhébb a reggel. A felszakadozó felhőzetnek hála nem lesz túl hideg, de a viharossá fokozódó északnyugati szélben ezt hamar átértékelhetjük. A legerősebb széllökések a Győr-Gyöngyös-Kecskemét-Veszprém által határolt területen lesznek, míg a legkevésbé az Őrségben számíthatunk rá.
Csapadék nem valószínű, de az északkeleti, valamint a délnyugati határ mentén kisebb eső előfordulhat. A maximumok +8, +12 fok között fognak alakulni.

Ez is érdekelhet!  Sok felhő lesz felettünk, délután már csapadék is érkezhet

Borítókép és térképek: Wxcharts.com