Kedden az Alföldön hőség, másutt kellemesebb idő, délután, kora este viharos zivatarok, helyenként jégveréssel, felhőszakadásokkal!

Hőség után zivatar-> hullámzó frontrendszer szeli ketté az országot!

A Kárpát-medence időjárását kezdetben magassági gerinc, a talajon gyengülő anticiklon, majd hétfőtől az észak-atlanti térségből betüremkedő teknő és a hozzá kötődő ciklonrendszer peremhulláma alakítja. Ehhez egy hullámzó frontrendszer is kapcsolódik, melynek hidegfronti szakasza ma délután érte el határainkat nyugat, északnyugat felől, meléy kedden már felettünk hullámzik. Déli ágán a frontzónának egy sekély mediterrán ciklon is képződik, nedves, meleg légtömeg utánpótlását biztosítva dél felől a hazánkba, ezért kettősség alakul ki a keleti és nyugati megyék között.
A ciklonrendszerhez kapcsolódó magassági teknő szerdára leszakad és délkelet felé távozik, ugyanakkor e magassági hideg légörvény a közelünkben marad. A hidegfront mögött jelentősen emelkedik egyébként a légnyomás, egy anticiklonális híd jön létre több ezer kilométer hosszan északkelet-délnyugati tengely mentén, köszönhetően az Azori-szigetek feletti magas nyomású zóna északkelet felé való terjeszkedésével. A hét második felétől az anticiklon peremén helyezkedünk el, keletiesre fordul a légáramlás és nagyon meleg, kontinentális levegő sodródik felénk, biztosítva a visszatérő kánikulát, nyaralóidőt.

Látható az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékleti értékeken is e folyamat:

Forrás: http://www.wxcharts.com

Éjjel többnyire erősen felhős, borongós égbolt várható. Különösen a Pécs-Miskolc vonaltól nyugatra valószínűek esők, záporok helyenként zivatarok. Összességében jelentősebb mennyiségű eső hullhat ez érintett területeken. A légmozgás a Dunától keletre dél, délkeletről lengedezik, máshol ettől nyugatra az északi, északnyugati szél élénkül meg. Hajnalra 14-22 fok közé hűl a levegő.


Kedden felettünk hullámzik a hidegfront. A déli ágán képződött ciklon, valamint az ahhoz kapcsolódó magassági teknő előoldalán meleg, nagy nedvességtartalmú levegő sodródik felénk.  Az éjszakai csapadékmező elvonulta után a változó felhőzet mellett több-kevesebb időre kisüt a nap az ország túlnyomó részén.
A Duna vonalától keletre eleinte jellemzően déli, attól nyugatra északi irányú légáramlás várható, a nyugati, északnyugati megyékben erős néhol viharos lökésekkel kísérve. Estétől a középső és keleti megyékben is megfordul a szél északkeletire, északira.
Délután, este délnyugat felől újabb hullámban érkezik a csapadék, várhatóan egy konvektív rendszer, zivatarlánc érkezésére is mutatkoznak esélyek. Emiatt heves záporokra, viharos zivatargócok kialakulására számíthatunk, amiket felhőszakadás, jégeső, károkozó szélvihar is kísérhet.
Napközben éles marad a hőmérsékleti kontraszt, nyugaton alig emelkedik 20 fok köré, fölé, míg keleten 30-34 fok közötti értékek is előfordulhatnak. A kettő között 25-30 fok között szóródhat.

Fotó: Sütő Máté- Sütő’s Photography

Szerdán a leszakadó magassági hidegörvény szól még bele a légköri helyzetünk alakulásába. Kelet felől több ízben alakulhatnak ki heves záporok, zivatargócok, illetve délnyugaton tartós, kiadós, csendes eső is valószínű. A hőmérséklet-különbség megmarad kelet és nyugat között, de várhatóan már keleten sem haladja meg a 30 fokot a csúcsérték, nyugaton maximum 20 fok köré szökhet a hőmérő higanyszála.

További részleteket a folytatásról itt olvashatnak.

Fotó: sütő Máté- Sütő’s Photography



Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-