Károkozó zivatarokkal törhet be a lehűlés!

Károkozó zivatarokkal törhet be a lehűlés!

Fontos: a jelenlegi helyzet még bizonytalan, ezért érdemes követni a frissebb előrejelzéseket!

A forróság után már látszik a lehűlés az időjárási modelleken, méghozzá erőteljes változás lehet, noha csak rövid időre is.
Egy hullámzó hidegfront hozza majd ezt el, mely már péntek délután és este is okozhat zivatarokat, elsősorban a Szombathely-Budapest vonaltól északra. Egy-egy heves zivatar sem kizárt nagy méretű jéggel és viharos széllel.

Szombaton már nagyobb területen lehetnek kedvező feltételek heves zivatarokhoz, hiszen nagy mennyiségű energia áll majd rendelkezésre, magas lesz a szélnyírás és a nedvesség is az ország egy részén elégségesnek mutatkozik most a modelleken. Jelenleg főként a Nagykanizsa-Debrecen vonaltól északra látszik nagyobb esélye zivatarnak, melyek között heves viharok, akár szupercellák is lehetnek, melyeket 3-4centis jég és szélvihar is kísérhet. (A nedvesség mértéke nagyban befolyásolja a dolgok kimenetelét, így még sokat módosulhat a mostani előrejelzés!)

Vasárnap szintén kialakulhat zivatar, bár itt már a talajfront (szél) alááshat a konvekciónak, ugyanakkor kedvezőbb kimenetel mellett a szombatihoz hasonló zivatarok várhatóak, akár nagyobb területen is.
Vasárnap erős, néhol viharos északnyugati széllel a magasban jelentősen lehűl a levegő. 1.5km magasságban néhány óra alatt 20-24 fokról 9-12 fokra csökken a hőmérséklet.
Sajnos rövid lesz a felfrissülés, hiszen újabb hőhullám kezd kirajzolódni.

Zivatar kár jég
Vasárnap délben 1500m magasságban
Károkozó vihar lehűlés
Hétfőn reggel 6-kor 1500m magasságban

Részletes előrejelzés itt.

térkép: wxcharts

borító: Kovács Ferenc